Archive for könyv

Könyvesjáték 2

Tavalyi kedvenc játékom a könyves volt. Idén ugyan nem jutott el hozzám ez a mánia, ettől függetlenül most mégis összeszedek és felsorolok pár művet, amit 2009-ben magamévá tettem. Heléna mellett ugyan kevés idő jut olvasgatásra, mégis megengedek magamnak olykor-olykor pár órát egy kis szellemi táplálékra, hiszen ezen nőttem fel, a zsigereimben van a beteges olvasás-mánia. [...]

Posted by: Ingrid on péntek, február 5th, 2010

Báthory

- A Legenda Másik Arca
Ezzel a névvel forgattak filmet a híres (vagy hírhedt) magyar grófnőről, én pedig csak elsuhantam a plakát előtt, így nem tudtam meg pontosan, mikor-hol vetítik, de mindenképp meg szeretném nézni. Ma komoly oknyomozás vette kezdetét. A böngészőm keresőjében a filmet kutattam és a régen olvasott könyv kézbevételével újraborzongtam történelmünk legérdekesebb női [...]

Posted by: Ingrid on csütörtök, január 14th, 2010

Szellemi táplálék

 
"-No hiszen- mondta -, le is foshatná magát a világ, ha az emberek első osztályon utaznának, az irodalom meg a poggyászkocsiban."

Gabriel García Márquez: Száz év magány

Posted by: Ingrid on szombat, január 9th, 2010

Inspirálódom…

Sok fogadkozás születik új év kezdetén, én sosem szoktam ilyet tenni, mégis odafigyelek arra, hogy amit eddig rosszul csináltam, az ezután másképp történjen. Nem fogadkozás, csak számvetés. Évek óta, mióta a jó öreg kis lapocskákból álló, kézi filofaxomat lecseréltem a számítógépes és kézbentartható technikai csodanaptárakra, képtelen vagyok bármit is követni és megjegyezni. Hol elfelejtem többszörösen [...]

Posted by: Ingrid on vasárnap, január 3rd, 2010

Honnan jöttél, Télapó?

Kincset találtam, ami egy Gazdag Erzsi szerzeményben testesül meg. Pár hete akadt kezem ügyébe egy 1976-ban kiadott Télapós leporelló. Annyira tetszik, hogy most meg is mutatom, hátha másnak is kedve támad megtanulni mire ideér a Mikulás…

Honnan jöttél, Télapó?- Hóországból, hol a hóhegyvastagnyi takaró, a tenger meg hat akó
Jegesmedve barátomvarrta meg a kabátom.Kibélelte bundával,hogy az úton [...]

Posted by: Ingrid on szerda, december 2nd, 2009

A Világ Heléna szemével

Együtt nézegettünk egy könyvet csodálatos városokról, melyek ámulatba ejtettek. Nem csak gyerekkönyveket nézegetünk, hanem egyéb érdekességeket is, így történt, hogy csatlakozott ebéd utáni kávémhoz és lapozgatásomhoz a kisasszony.Felült mellém és nagy okosan a következőket mondta Iszfahán óvárosára: -Homokozó.

A kép minősége a szkennelt változat. Sajnos, mivel személyesen még nem jártunk itt, így saját fotóm nincs, [...]

Posted by: Ingrid on csütörtök, október 22nd, 2009

Nem parkol a BÉBISTART!

Sokan kérdeztétek már, hogy mi van a Bébistart magazinnal, miért nincs az újságosstandokon és miért nem folytatom a webes naplóm a Heléna előtti időkről. Nos, a napló is és a magazin is folytatódik és él. Folyamatosan megújul, íródnak új cikkek, bejegyzések. Új, érdekes és aktuális témákkal kibővülve naprakész az újság.Egyetlen gond van, az pedig a [...]

Posted by: Ingrid on szerda, augusztus 12th, 2009

Nagy Natália és a röfik….

Hétvégén a malacokat ünnepelte egy népes és lelkes forgatag a Vajdahunyadvár tövében. Középkori hangulatban hömpölygött a jókedv, a forralt bor, a tea és a pálinka a sorok között. Minden a röfik körül forgott, ám ők sajnos ezt nemigen tudták értékelni, hiszen mindannyian étek formájában kerültek az ünnepi asztalra, ami, ha valóban ünnepeltek lettek volna, nem [...]

Posted by: Ingrid on csütörtök, február 12th, 2009

Pingvin a levegőben

Helénával sokat lapozzuk az állatos könyveket. Vannak örök kedvencek és visszatérő örökzöldek is. Ez utóbbi közé tartozik az a puzzle-könyv, ami a mai bejegyzésem apropója. Kislányom kezdetben csak lapozgatta a színes könyveket, melyeket apukája akkor vásárolt neki, amikor még kis mini pocaklakó volt. Ennek már lassan két éve. Ezek a könyvek masszívak, szépek, gyönyörűen illusztráltak [...]

Posted by: Ingrid on csütörtök, január 22nd, 2009

Könyvesjáték

Ez az eddigi legkedvesebb játék számomra, hiszen az oly kedves könyveimről van szó. Klári hívott játszani, így neki köszönhető a mai játékos-könyves bejegyzés, mely a 2008-ban olvasott könyveimet sorolja fel.Máskor nem lennék gondban ezzel a kérdéssel, most azonban akad némi problémám, leginkább azért, mert hirtelen nem is tudom melyik ötöt emeljem ki. Végül, úgy döntöttem [...]

Posted by: Ingrid on péntek, január 9th, 2009

Simogatós könyv

Kis könyvmolyoknak ajánlom ezt a bejegyzést. Közeleg a Karácsony, ajándéköltetek után kutakodik mindenki, én pedig olyankor, amikor nincs konkrét kérés vagy kívánság, a könyvesbolt felé veszem az irányt, hiszen ott, igazi kincseket lelhetek.Idén nagyon sok, szebbnél szebb, ötletesebbnél ötletesebb könyvek lapulnak a boltok polcain kicsiknek és nagyoknak egyartánt.Ha valaki megkérdezi, Helénának mit intézzen a Jézuskától [...]

Posted by: Ingrid on péntek, december 5th, 2008

Gyermeklélek

…azt hiszem, egyes gyerekeknek egy bizonyos életkorban és bizonyos feltételek közt veleszületett képességeik vannak, amelyek révén tovább látnak  a felnőttek által elismert valóságnál. Ezek talán annak a jóstehetségnek a maradványai, amellyel az emberi nem korábbi fejlettségi fokain rendelkezett, és addig élt vele, amíg ki nem merítette, vagy az is lehet, hogy ezek a képességek a [...]

Posted by: Ingrid on szerda, július 30th, 2008

Könyvgourmand

Családunk nagyobb része kimondott könyvfalónak mondható. Van köztünk klasszikus regények iránt érdeklődő, kalandregény-kedvelő, technika megszállottja, mindentolvasó és itt van Heléna, aki egyelőre mindegy mi kerül a kezébe, igazi ínyencként csap rá a kiszemelt "áldozatra". Leginkább Bogyóapu magazinjait és prospektusait kedveli, speciális nyálösszetételével véglegesen lapozhatatlanná és olvashatatlanná téve azokat. Mivel ezek elég veszélyesek és gasztronómiailag nem [...]

Posted by: Ingrid on csütörtök, június 19th, 2008

Jógakönyv

Első jógás könyvünket a gyermekorvostól kaptuk kölcsön, hogy átnézhessem, esetleg kiegészíthessem saját mozgásunkat, ha valami olyasmit találok benne, amit a jógaórán nem alkalmazunk. Örömmel konstatáltam, hogy alig mond újat, ami nem feltétlen a könyv hiányosságát jelenti, hanem azt, hogy már olyan ügyesek vagyunk, hogy minden gyakorlat ismerős. Vannak kedvencek, nevetést előidézőek, megcsodálkoztatóak, jólesők és nagyon [...]

Posted by: Ingrid on péntek, február 8th, 2008

Amiből nem lehet elég sokat adni…

az a szeretet. Sokat gondolkodtam azon, hogy nem fogom-e elkényeztetni, nem lesz-e elkapatva és az ominózus kérdés: elrontjuk-e a gyereket? Tépelődtem azon is, hogy vajon mit tehetnék annak érdekében, hogy lányomat ne neveljem észrevétlenül mini diktátorrá. Sok utánaolvasás és gyakorló anyuka barátnők tapasztalatainak begyűjtése után nemrégiben arra a következtetésre jutottam, hogy szeretetből nem lehet eleget [...]

Posted by: Ingrid on csütörtök, január 31st, 2008