Archive for Ingrid

Ajándék, díj, tavasz, coming out: Nektek!

Napok óta fotózom a lakásunkba tavaszt hozó virágokat. Szebbnél szebb, színesebbnél színesebb formákat, alakozatokat öltenek. Nekem itt kezdődik a tavasz és jön felém visszafordíthatatlanul. Február 5.-től záporoznak a virágok és ezek folyamatos szeretetet, nyugalmat, békét és tavaszt jelentenek még az ilyen borúsabb reggeleken is, mint amilyennek ez a mai ígérkezik itt, a domboldalon.Hiába szépséges a [...]

Posted by: Ingrid on kedd, február 9th, 2010

Könyvesjáték 2

Tavalyi kedvenc játékom a könyves volt. Idén ugyan nem jutott el hozzám ez a mánia, ettől függetlenül most mégis összeszedek és felsorolok pár művet, amit 2009-ben magamévá tettem. Heléna mellett ugyan kevés idő jut olvasgatásra, mégis megengedek magamnak olykor-olykor pár órát egy kis szellemi táplálékra, hiszen ezen nőttem fel, a zsigereimben van a beteges olvasás-mánia. [...]

Posted by: Ingrid on péntek, február 5th, 2010

Korcsolya – kettes verzió

Azt hiszem, sikerült Helénát megfertőznöm a mozgás és a sportok szeretetével… nem mondhatom, hogy véletlen, hiszen a foglalkozásaink nagy része arra irányul, hogy sportoljon, mozogjon, legyen szabad levegőn és ne csak itthon a négy fal között kézműveskedjünk… Minden érdekli, amivel foglalkozom és mindenből kell neki is. Teniszütőt és jégkorcsolyát már kapott, a teniszcentrumba csak a [...]

Posted by: Ingrid on szerda, február 3rd, 2010

Biodiverzitás és a Dunakeszi láp

2010 a Biodiverzitás  Nemzetközi Éve, ami a biológiai sokféleség védelmezésének fontosságát hivatott hirdetni érthetőbbre fordítva. És hol ne lenne biológiai sokféleség, ha nem egy tájvédelmi körzetben: egy védett láp területén? Csicseregnek a madarak, én is írok a történetről, hogy minél szélesebb körben terjedjen a híre a veszélyek, aminek ki van téve ez a ritkaságnak számító [...]

Posted by: Ingrid on hétfő, február 1st, 2010

Játsszunk együtt!

Mondaná Heléna. Nagyon szeret játszani, bár kétlem, hogy ezt a játékot tisztán átlátja, mégis úgy érzem, teljes gőzzel beleveti magát a gyártásba, előkészületekbe, ajándékozásba… Még nem volt olyan alkalom, hogy bárkitől, bármilyen ajándékot megtagadott volna. Mindig ő viszi oda a meglepetést annak, akinek adunk és ő az első, aki puszit is nyom mellé, mert ő [...]

Posted by: Ingrid on szombat, január 30th, 2010

Bemutatom a terapeutám

Pár hete történt egy eset, ami igazán érdekes, akár saját hiányosságaimra rávilágító történet is lehetne. Talán az is. Eszembe juttatta azt a horoszkópos bejegyzést, amit lassan három évvel ezelőtt írtam és akkor is, ugyanúgy ahogy most, szinte minden szavával egyetértettem. Valóban úgy alakul a kapcsolatunk, ahogy azt anno olvastam, és ebben semmi tudatosság nincs, legtöbbször [...]

Posted by: Ingrid on hétfő, január 25th, 2010

Maxima a netes támadásokról

Szilveszter napján keresett meg egy újságírónő a Maxima magazintól, és kért meg arra, hogy írjam le pár sorban a két évvel ezelőtti élményeimet a pocakos fotóm "ellopásával" kapcsolatban. Az apropó egy újságcikk, ami hasznos tanácsokkal szolgál a netet használók számára, felhívja a figyelmet a visszaélésekre és a támadásokra egyaránt. Hogy ismét átérezzem az akkori élményeket, [...]

Posted by: Ingrid on csütörtök, január 21st, 2010

Un Segundo De Paz – Egy másodperc béke

Annak, akinek ismerős az olasz énekes és az olasz nyelv, mégis furcsán hangzik a dal szövege elárulom, ez egy spanyol nyelvű verzió, ugyains Eros ezen a nyelven is megjelenteti albumait.Én leginkább így hallgatom a lemezeket, bár a budapesti koncerteken ez hatalmas hátrányt jelent, hiszen mindig mást ordítok a színpad felé, mint a közönség, de azért [...]

Posted by: Ingrid on vasárnap, január 17th, 2010

Báthory

- A Legenda Másik Arca
Ezzel a névvel forgattak filmet a híres (vagy hírhedt) magyar grófnőről, én pedig csak elsuhantam a plakát előtt, így nem tudtam meg pontosan, mikor-hol vetítik, de mindenképp meg szeretném nézni. Ma komoly oknyomozás vette kezdetét. A böngészőm keresőjében a filmet kutattam és a régen olvasott könyv kézbevételével újraborzongtam történelmünk legérdekesebb női [...]

Posted by: Ingrid on csütörtök, január 14th, 2010

Szellemi táplálék

 
"-No hiszen- mondta -, le is foshatná magát a világ, ha az emberek első osztályon utaznának, az irodalom meg a poggyászkocsiban."

Gabriel García Márquez: Száz év magány

Posted by: Ingrid on szombat, január 9th, 2010

Balerinák a jégen!

Minden arra vezethető vissza, hogy velem járt el görkorcsolyázni. Én a korcsolyával, ő pedig a kismotorral rótta a közeli utakat,  de neki nem volt elég a motoros kaland, az kellett, amivel én "játszom". Nem volt erőszakos, de folyamatosan tudatta, hogy neki is kell, ki akarja próbálni. Ezután pedig nem volt megállás, mindennel megpróbálkozott: kisautókkal, edényekkel, [...]

Posted by: Ingrid on csütörtök, január 7th, 2010

Inspirálódom…

Sok fogadkozás születik új év kezdetén, én sosem szoktam ilyet tenni, mégis odafigyelek arra, hogy amit eddig rosszul csináltam, az ezután másképp történjen. Nem fogadkozás, csak számvetés. Évek óta, mióta a jó öreg kis lapocskákból álló, kézi filofaxomat lecseréltem a számítógépes és kézbentartható technikai csodanaptárakra, képtelen vagyok bármit is követni és megjegyezni. Hol elfelejtem többszörösen [...]

Posted by: Ingrid on vasárnap, január 3rd, 2010

Semmi különös…

A cím erős túlzás, mégis valahol igaz… Ünnepi előkészületek: mézeskalácssütés, ajándékcsomagolás, adventi naptárfiókok megkukkolása, gyertyák gyújtása (lassan a negyedik!), jövés-menés, vásárlás, az év utolsó hetei, körülöttünk pedig cukorsüvegként tornyosul a tegnap hullott hótakaró. Első igazi – életveszélyes – kalandom is megtörtént Helénával: a havazás első napján eljutni A-ból B-be, és megcsináltuk! Sóterápiázunk rendszeresen egy [...]

Posted by: Ingrid on csütörtök, december 17th, 2009

Pontmára, azaz nekünk nyolc…

Posted by: Ingrid on kedd, december 8th, 2009

Légy vega, légy zöld és mentsük meg a Földet!

Megragadom az alkalmat, hogy a koppenhágai klímacsúcs időszakában írjak arról, ami igazán fontos. Az ENSZ történetének legnagyobb horederejű konferenciája most zajlik, ahol minden egyes tagállamnak ugyanaz az érdeke: megmenteni Földünket a globális felmelegedéstől. A "nagyok" csak arról tudnak dönteni, hogy milyen mértékben szabályozzák az ipart, a klímaváltozást okozó gázok kibocsátását és irányt és példát mutatni. [...]

Posted by: Ingrid on hétfő, december 7th, 2009