Szőkék a rossz napok ellen…

Ingrid
Habár időm nemigen engedi, szeretnék egy vidámabb bejegyzéssel frissíteni az itteni hangulaton, mert mi már kicsit feldobódtunk, köszönhetően a – most már úgy tűnik, hogy végleg – smaragdszemű szépségnek, aki itt sertepertél körülöttem, összedugjuk a fejünket, játszunk, videókat nézünk, zenét hallgatunk és nagyon sokat beszélgetünk arról, mit fogunk csinálni tavasszal a kertben, ahová már reggel kiköltözünk és estig csak az időjárás zavarhat be a házba…
Szóval, Szőkék a rossz napok ellen… – lehet ez másképp, ha ő vidít fel?:

Kategória: Heléna

4 Hozzászólás a bejegyzéshez: “Szőkék a rossz napok ellen…”

Liána írta:
2010. január 29. péntek ✍ 19:10

Szia Ingrid!

Olvastam az előző bejegyzést, de igazán nem tud okosat írni az ember,hiába szeretne. Talán erőt adhat az is nektek, hogy sokan szeretnek benneteket. Heléna pedig olyan, mint egy kis porcelánbaba, nagyon szép kislány és szinte minden képen mosolyog, boldog – szerencsés ő is és ti is, hogy vagytok egymásnak. Lesznek még jó napok és biztosan rosszak is, de a szeretetek egymás iránt mindig mindenen átsegít. :)

bogyó írta:
2010. február 01. hétfő ✍ 00:24

de szép Heléna !!

kitket írta:
2010. február 03. szerda ✍ 16:14

Ingrid! Mióta olvaslak úgy érzem, egy kivételes nő és anya tárulkozik ki előttem. Hatalmas erővel vagy megáldva, Heléna pedig mindig melletted lesz és ez a kivételes kapcsolat hidd el, minden űrt ki fog tölteni.
Bárcsak többen lennénk ilyen “hamarfelállósak”.
Ismeretlenül is fogadj el egy ölelést!

Ingrid írta:
2010. február 03. szerda ✍ 22:36

Kitket! Különösen jókor jön az az ölelés… A dicséret pedig nagyon jól esik, megvan a helye… Köszönöm!

 

Szólj hozzá: