Az légy, aki vagy!

Ingrid
Heléna egy kis kimenő erejéig megengedi, hogy azt garázdálkodjak itthon, amit szeretnék, így jó példával járok előtte, hátha sikerül leszoktatnom végre a szemfestékekről, rúzsokról és púderekről, amiket folyton megkörnyékez.
Charlie bácsi (ahogyan Heléna nevezi) már régesrég megénekelte a címben idézett dalt, az életemben pedig van egy számomra fontos férfi, aki ha reggel kapkodva is szedem össze magam, sminkre már nem futja az időmből, csak behuppanok mellé az autóba, megjegyzi, hogy így bizony sokkal tetszetősebb az ábrázatom és mennyire de mennyire értékelné, ha mindig így találkoznánk…

Most Neki szeretnék kedvezni ezeket a sorokat pötyögve és felvállalva egy olyan fotót, amit talán huszonévesen "cikinek" tartottam volna, hiszen smink nélkül a közértig sem indultam el.
Nem tökéletes, nem szép, de azt sugallja, "jó így, jó most…" És nevetve gondolok vissza arra a kis csitrire, aki a harmincas szomszéd hölgyeket öregnek nézte, saját magát pedig kilónyi vakolattal mázolta – szerinte – tökéletesre.

Persze világrengető, önmagamból kiforduló tettemnek van egy erősebb indíttatása is, mint az öncélú magamutogatás. A MODELS.COM augusztusi cikkében több szépség is megmutatja magát smink és képkorrekció nélkül. Kampányolnak – legfőképp a képkorrekció -  ellen. Túl a harmincon, ideje megbarátkozni önmagunkkal, a cél pedig az, hogy negyvenen túl is hasonló képet produkálhassak magamnak és ennek a férfinak, úgy ahogy most kamaszkorom legnagyobb modelljei tették.

10 Hozzászólás a bejegyzéshez: “Az légy, aki vagy!”

micka írta:
2009. november 25. szerda ✍ 11:09

“jó így, jó most…”
és tényleg:-)

Anikó írta:
2009. november 25. szerda ✍ 11:09

Sokféle szépség van a világon. Szépnek látjuk a részletet, elveszve akár egy szempárban, vagy elmosolyodva egy rakoncátlanul kiálló hajtincsen, esetleg bámulva egy szépen ívelt kézfejet. És szépnek látjuk az egészet, mert “úgy egyben van”. Tök mindegy mi van rajtad, hogy áll a hajad, vagy ki vagy-e sminkelve. =) Vannak olyan személyek az életünkben, akiket egy idő után már mindig szépnek látunk, mert a közös élményeink teszik igazán széppé. Ingrid, szerintem szép vagy, így is, úgy is. =)

Buboréka írta:
2009. november 25. szerda ✍ 13:40

huh…de jól jönne nekem egy kis önbizalom :( (

BorkaJanka+Panka írta:
2009. november 25. szerda ✍ 17:34

Megnéztem az ötletadó oldalt is, Ingrid, nyugodtan kikerülhetne ez a képed oda a szupermodellek közé, nem kéne szégyenkezned. :-) Sőt… Szép vagy, mert valóban látszik rajtad az a “jó így, jó most”. Remélem én is elmondhatom majd ezt magamról 30 évesen… ami már nincs olyan messze nekem sem. :-)

cucka írta:
2009. november 26. csütörtök ✍ 12:22

Én örültem a kezdeményezésnek, így most is maximálisan támogatom. ;)
Napersze, egy leheletnyi smink sosem árt, de a természetes szépség (értsd minden rendben most bennem-velem), az belülről fakad. És igen, megtalálható egy szépen csillogó szempárban is, és sosem fedezhető fel egy tökéletesen megrajzolt-megfotoshoppolt arcban, ha a lélek nincs összhangban a világgal. :)
Jó így, jó most… ez látszik. :)

PM írta:
2009. november 26. csütörtök ✍ 15:47

Ingrid… :) IMÁDLAK!!!
Annyira NŐ vagy és tényleg jó így! Szép vagy :)

Ingrid írta:
2009. november 27. péntek ✍ 10:48

Köszönöm lányok, ez jól esik!

Davidanyu írta:
2009. november 27. péntek ✍ 21:09

Épp nemrég írtam a másikba ezt egy kicsit másképp…:) Itt leginkább semmi se jó most és mégis nyugodt vagyok.:)
smink: hétköznapokon nincs rajtam csak max szempillaspirál. Ha kimozdulok- neki indulok az éjszakának..:D- akkor is hangulatomtól függ és vakolat sosincs. Nem azért, mert nagyon szépnek tartanám magam hanem mert ez vagyok én és rendben vagyok magammal.:)
Jó ez a kép!;)

Piroska írta:
2009. november 29. vasárnap ✍ 02:51

Ó, Te Drága! Édes vagy ezen a képen. Is.
Na és amit megfogalmaztál!? Annyira értem, itt, harmincon túl:-)
Puszi, Piroska

Linda és Panka írta:
2009. november 29. vasárnap ✍ 22:33

Ingrid, őszinte véleményem, hogy huszonkevés éves fiatal csajokat szégyenítessz meg sminkkel vagy nélküle egyaránt…

 

Szólj hozzá: