Almára RámaZoli

Ingrid
Ezt most csak mi értjük, éppen ezért kifejtésre kényszerülök. Az alma, az az Alma együttes, Heléna kedvencei, akik becsempészték magukat a gyakran hallgatott és nézett zenei videók közé a mindennapjainkba, az autóm zenelejátszójába, a telefonom memóriájába és talán nekik köszönhető, hogy Heléna szereti ezt a zamatos gyümölcsöt is.
Szombat reggel közöltem is vele, hogy ma bizony, elmegyünk erre a programra, ha esik, ha fúj. Sűrű napunk volt, mégis eltökélten hittem, hogy ezt meg kell valósítsuk, és talán én jobban vártam, mint kicsi lányom, akinek fogalma sem volt arról, mi is az a koncert. Folyton ismételgette: koncentrálunk, koncentrálunk…. Ezt a félreértelmezést több elmagyarázás után sikerült eloszlatnom, bár biztos vagyok benne, hogy továbbra sem volt fogalma arról, hogy hová megyünk.
A koncerthelyszínre megérkezve csak fotózott a kis szemeivel, láttam rajta, hogy mindent-mindent leellenőriz, memorizál, figyelte a sok gyereket, felnőttet, helyszínt, történést. Kicsi és nagy kisebb és nagyobb rutinnal vetette bele magát a hangulatba. A nagyobbak már a színpad előtt sorakoztak és várták kedvenceiket, a kisebbek szüleik karjaiban, közelében, babakocsiban és még ki tudja milyen helyzetben.
Amire nagyon kíváncsi voltam, az az, Hogy Helénára milyen hatással van, hogyan viselkedik, mit kap az élménytől. Voltak tőle sokkal kisebb babák is, de én akkor, amikor Heléna pár hónapos volt, elképzelhetetlennek tartottam volna egy ilyen kimozdulást, ennyi ember közé, ilyen kötött programmal, ekkora hangerővel, olykor hangzavarral.
Nos, kicsi hősnőm jelesre vizsgázott! Tapsolt, tobzódott, mosolygott, figyelt, élvezte, ringatózott a dallamokra, ezzel együtt pedig belém is ivódott egy jó erős boldogságérzet, felszabadultság és rajongás. Rajongás a lányomért, akinek vidámsága mindenek feletti.

 

És most következik a RámaZolis elmagyarázás, bár aki tudja, hogy tegnap este ki rázta világhíres hátsóját az Arénában, az azt is tudja kinek a nevéből rakta össze Brunga! ezt a becézési formát (remélem nem gond, hogy közzéteszem, de nekem nagyon tetszik!). 
Eros Ramazottiról van szó, akit nagyon vártunk, sajnos Heléna ebből a mulatságból kimaradt, de ő a saját kis élményeit emésztgeti jelenleg is. Én pedig… végre kitombolhattam magam egy olyan koncerten, amire nagyon sokat vártam, amitől nagyon sokat reméltem, és úgy éreztem, megkaptam. A show ismét látványos és Erosos volt. Azok a rendezők álltak mögötte, akik a Cirque du Soleil előadásait is rendezik, az album, amit bemutatott pedig, Európa egy legjobban keresett albuma, a legjobb kritikákkal, bár számomra koránt sincs olyan erős, mint a híres Eros "9", amiben sokkal több érzelmi töltetet érzek, aminek történetei, dalai megérintenek, érezni, tapintani lehet azt, hogy ezek a dalok nem légbőlkapottak. Valós, megélt érzelmek lapulnak mögöttük.
Erről a mostani albumról itt lehet olvasni. Én pedig ezt emelném ki fő mondanivalójának:
“A világ túl gyorsan halad előre: a számítógépek és mobiltelefonok megfagyasztották az emberi kapcsolatokat. A technológia olyan, akár egy bumeráng az én generációm számára: nagy szabadságot adott nekünk, de tudnunk kell megbírkózni vele. Elvágjuk magunkat a világtól, miközben meg kellene osztanunk egymással az érzéseinket: keresve az utat kifelé, újra felfedezve a szenvedélyt, az érzéseket és a vágyat arra, hogy saját magunkban éljünk.”

Kategória: Heléna, Ingrid, program, zene

12 Hozzászólás a bejegyzéshez: “Almára RámaZoli”

Bea írta:
2009. november 04. szerda ✍ 09:57

Keresztúron voltatok a játszóházban? Nemár. Mi is ott voltunk. Vagy hol volt még aznap délelőtt Alma?

Ingrid írta:
2009. november 04. szerda ✍ 10:07

Nem, délután a Millenárison. Délelőtt csak készülődtünk és a dolgainkat intéztük (kert)

BorkaJanka+Panka írta:
2009. november 04. szerda ✍ 10:48

Hú, micsoda fantasztikus programáradatban volt részetek, ez igen! Heléna lelkesedését el tudom képzelni, nagyon édes lehetett. :-) Borka egy Kolompos koncerten volt nyáron, nagyon imádta, de egyszer már elvisszük mi is egy Almára, biztos azt is élvezné.

Dóri és a Csajok írta:
2009. november 04. szerda ✍ 11:42

Én most lenni nagyon nagyon irigy!! ;-)

Eddig mind a két Eros koncerten voltam és nagy élmény volt, de most öröm az ok, amiért nem mehettem: a két és fél hónaposomat nem hagytam itthon miatta. :) No majd legközelebb. Akkor már majd talán Szonja is jön velem, mert hogy ő is nagy rajongó ám! Olyanokat táncol rá… :D

Lili írta:
2009. november 04. szerda ✍ 15:26

Az én Szonjámnak is nagy kedvence az alma, így is-úgy is, nagy élmény lehetett, rosról nem is beszélve, én is irigy vagyok! :)

hildy írta:
2009. november 04. szerda ✍ 15:42

Én is imádom Ramazotti-t.
Jó, hogy említed az Alma együttest. Dávid otthon “ismerkedett” meg velük, és nagyon szerette. Én meg is feledkeztem róluk. Köszi a linket, megpróbálok rendelni.Hátha sikerül meglepnem Dávidkát.

kitket írta:
2009. november 05. csütörtök ✍ 11:49

Legközelebb meg tudnád oldani, hogy ezeket a jo programokat előre jelzed és nem utólag? :)

Ingrid írta:
2009. november 06. péntek ✍ 09:50

Kedves Kitket! Nem gondoltam még rá, de majd kiokoskodok valamit, hogy mindenkinek jó legyen, mert nem szeretnék olyat feltenni, hogy itt és ott leszek, ekkor és akkor, de van már ötletem arra, hogy a valós programokat elbújtatom több esetleges program közé, így pedig tényleg nem utólagos a "dicsekvés". Na, meglátjuk mit lehet tenni, rendben? :)

Andi-Maja-Erik írta:
2009. november 08. vasárnap ✍ 00:55

Én csak arra lennék kíváncsi, hogy ezek a programok Bogyóapu meglepetései, együtt találjátok ki, vagy hogy? Mert én már most sárgulok a Fantom-aputok miatt, hogy ennyi programban benne van, de ha még esetleg ő is találja ki … ugye nem!!! :) ))

Ingrid írta:
2009. november 08. vasárnap ✍ 11:25

Ha most azt szeretnem elerni, hogy irigykedj ram, akkor azt irnam, hogy termeszetesen, nalunk ez igy megy es Bogyoapu hiperaktivan csakis ezekkel foglalkozik ;)
De nincs igy teljesen. Erre a koncertre o szervezkedett elo, lesz meg iden egy koncert, amit o intez, lepett mar meg nem egy programmal, de termeszetesen nem tapad mindenhez az o keze. Szinhazba baratnokkel jarok, moziba 50%-baratno 50%-Bogyoapu. Kiallitasokat is vegyesen tervezunk, de ez igy jo. Senkitol nem lehet elvarni azt hogy mindent kitalaljon, megszervezzen es nekem is vannak favoritjaim, amik neki nem biztos hogy tetszenek. De mindig tamogatjuk egymas programjat igy vagy ugy… A legnagyobb tett reszerol az volt hogy eljott velem a Cirque du Soleil eloadasara, ez a jegy meglepetes volt, nagyon meglepett.
Szoval nem is fantom, nem is szupermen :)

Andi-Maja-Erik írta:
2009. november 08. vasárnap ✍ 17:02

:) irigy vagyok így is. ;) Ezért az egy két alkalomért is. Nagyon figyelmes apukátok van.

Brunga! írta:
2009. november 09. hétfő ✍ 13:24

Ez igen, két koncert egy csapásra :)

 

Szólj hozzá: