11.01
Ma is, ugyanúgy, mint kislány koromban, varázslatosan szépnek találom a késő esti temetői panorámát. Tegnap este, amikor autómmal elsuhantam a sírkertek mellett, melegség áradt szét bennem. Éreztem a szeretetet, a törődést, odafigyelést, emlékezést.
Mindenkinek van kire emlékeznie, és az évek múlásával, ahogy öregszünk, úgy bővülnek a gyertyák és virágcsokrok.
A temető szépsége, meghitt gyertyafényes miliője otthon folytatódik, hiszen akiket nem tudunk meglátogatni, azok a szívünkben, emlékeinkben élnek tovább. Gyertyáik itthon és mindenütt égnek, mert közben rájuk gondolunk, azok csak az övék.
Ezt a kompozíciót egy kiállításon fotóztam. Már akkor éreztem, hogy kinek és miért örökítem meg. Remélem valahonnan nézi – nézik…
Mindenkinek van kire emlékeznie, és az évek múlásával, ahogy öregszünk, úgy bővülnek a gyertyák és virágcsokrok.
A temető szépsége, meghitt gyertyafényes miliője otthon folytatódik, hiszen akiket nem tudunk meglátogatni, azok a szívünkben, emlékeinkben élnek tovább. Gyertyáik itthon és mindenütt égnek, mert közben rájuk gondolunk, azok csak az övék.
Ezt a kompozíciót egy kiállításon fotóztam. Már akkor éreztem, hogy kinek és miért örökítem meg. Remélem valahonnan nézi – nézik…
3 Hozzászólás a bejegyzéshez: “11.01”
2009. november 01. vasárnap ✍ 17:29
A gyertyák számomra mindég szomorú érzézt váltanak ki.Most jöttünk a temetöből,jüjtottunk Édesapádért a nevedben is gyertyát!
2009. november 01. vasárnap ✍ 18:02
Bocsi,és a még rég elszenderült nyaggyszüt nem is említettem
2009. november 02. hétfő ✍ 20:39
Én idén nem mentem temetőbe. Valahogy most nem ment. Gyújtottunk itthon mécsest Dáviddal, Ő volt is a Dédik nyughelyénél is apukájával. Meg is beszéltünk mindent, mert rengeteg kérdéssel érkezett haza, de én idén kihagyom a személyes megjelenést.
Egy helyre megyek csak el szerdán, egy sírhoz, mert ott ez az anyukának sokat jelent.
Szólj hozzá: