Kert a közelmúltból

Ingrid

Napok óta "szomojú az idő", -mondja Heléna, és így is van. Ki sem dugjuk az orrunkat a kertbe, mert a kis domboldalunkon szélvihar tombol, kertünk már őszi gúnyát öltött, minden szín és virág elhervadt, én pedig egy percig sem szomorkodom, mert tudom, hogy mindez valami újnak az előkészülete, valami nagyszerű megújulásnak az első lépése.
Először elhanyatlik a régi, hogy aztán egy kiadós pihenés után hamvaiból újra éledjen a természet. Bujább, szebb, erősebb és igazibb lesz minden. Elsők a tavaszi hagymások lesznek – krókuszok, tulipánok, jácintok, nárciszok-, őket követik az íriszek, majd a nyár eleji liliomok, sokféle egynyári és még sok más kedvenc. Magasra ágaskodik a futórózsa a ház oldalában, felfelé törekszik a magnólia.
Félve reménykedem az orgona virágában és a yukkák csodás fehér csengőiben, erősen bízom a magnóliáimban, nagyon várom a japán juhar, japán óriás kecskerágók és különböző sziklakertiek burjánzását. A tuják friss hajtásai is csodás színvilágúak azok számára, akik szeretik a természetet és a zöldet maguk körül. Számomra ez a magától érthetődő, virág nélküli örökzöld is csodaszámba megy, amikor az új, tavaszi hajtásokat hozza.
Idén még így nézett ki az új telepítés.

A kert mellett dézsában, erkélyládában jól érzik magukat a fűszernövények, mediterrán hangulatú agavek és egy igazi ékessége kicsiny kertünknek, az ananász, ami ezen a fotón még zöld, de már ehető színűre, pompás sárgára váltott a nyár utolsó napjaiban. Bogyópu szerzeménye:

Ami pedig igazi bónusz, ezekben a didergős napokban, az a napozó Heléna, aki nagyon nagyon szerette ezt a tevékenységet és talán ő az egyetlen a családunkban, aki élvezte is a kert adta lehetőségeket, nem csak dolgozott és ápolt, hanem pihent és ejtőzött:

Kategória: kert

6 Hozzászólás a bejegyzéshez: “Kert a közelmúltból”

hildy írta:
2009. október 15. csütörtök ✍ 14:14

Gyönyörűek a virágok!
Milyen ügyesen napozik Heléna… Dávidot megkötve sem tudnám napoztatni…nem bírna ki annyi ideig egy helyben…Őt csak futtában érte a nap…
Eddig én is szerettem az őszt, de az utolsó hosszú és nehéz tél után, most azon gondolkodom, hogy milyen jó lenne leköltözni délre…

Judit írta:
2009. október 15. csütörtök ✍ 22:49

De jóó, akkor lesz saját ananászotok is? :)
Szép a kert nagyon! Heléna ezen a képen olyan nagylányos már!

Leonine írta:
2009. október 17. szombat ✍ 06:56

Gyönyörű a kertetek! Az ananász és a japán juhar különösen tetszik!

Andi írta:
2009. október 17. szombat ✍ 11:19

majd meglátod milyen szèp lesz tavasszal! dzsungellè növi ki magát ès meghálálja a gondoskodást! szépen beszèlsz roluk, ezt èrzik!
Helena a legszebb azèrt ;)

Piroska írta:
2009. október 18. vasárnap ✍ 10:23

Ó, a kert pompás látvány már most is!!!!! Csodás ajándék egy saját kis földdarab, virághagymákkal, növényekkel, átgyalogoló sünökkel:-) Heléna meg egy mininő!!!!!:-)

masika írta:
2009. október 19. hétfő ✍ 16:25

Heléna megérdemelten pihen a sok locsolás után:-) Nagyon szép lett a kertetek, igazán büszke lehetsz rá. Az időről pedig no comment!

 

Szólj hozzá: