Kenzo…

Ingrid ✍

2001.02.14 – 2009.08.31

Amikor megismertem még nagyon rossz, nagyon buta (bocsáss meg, Kenzo!), nagyon problémás eb volt, mintha csak Jack Sparrow kapitány egyik rakoncátlan kalózát küldte volna a Földközi tenger partjára az Ég. Aztán évről évre, ahogy ismétlődtek a találkozások, egyre csak komolyodott és alkalomról alkalomra okosabban nézett rám. Heléna pedig, már egy tapasztalt, lenyugodott, idős kutyust ismerhetett meg benne, aki rettentő türelemmel és bambasággal viselte a kisasszony próbálkozásait, szeretgetését és játékos közeledését.
Ő volt az első négylábú, akivel hosszabb távon élt együtt Heléna. És ő volt az első, akit Bogyóapuval sajátunkként szerethettünk akár heteken keresztül. Sétáltattuk, szerettük, fésülgettük és fürdettük.
Bogyóapuhoz különösen vonzódott, ők ketten nagyon megértették egymást, rólam azonban sosem tudta eldönteni, hogy ki is lehetek valójában. Egy titokzatos idegen, aki ritkán jön, de sokat marad, aki a gazdi hangján szólal meg, hasonló hanglejtésben, hasonló ábrázattal, mégis más illattal…
Nagyon szerettük, sokat sétáltunk gyönyörű helyeken és sok kellemes emlék fűződik Hozzá. Az elmúlt éjszakán elment az örök vadászmezőkre… Ez a fotó maradt, amivel négyesben emlékezhetünk rá.
Hiányzik, és nem lehetek ott, hogy a hozzá legközelebb álló testvéremet megölelhessem…

Kategória: Heléna, Ingrid, kutya

26 Hozzászólás a bejegyzéshez: “Kenzo…”

Meske írta:
2009. augusztus 31. hétfő ✍ 12:37

Nyugodjon békében szépséges Kenzo! :(

Frutti írta:
2009. augusztus 31. hétfő ✍ 12:39

A mennyben van egy hely, melyet úgy hívnak, a Szivárvány híd. Ha meghal egy állat, akit életében szerettek, halála után ide kerül. Itt minden van, mi szem-szájnak ingere, mezõk és dombok, barátok, akikkel játszhat, víz, eledel és a nap is süt. Elhunyt barátaink itt jól érezhetik magukat. Minden állat, aki öreg vagy beteg volt, megfiatalodik és egészséges lesz, a sebek begyógyulnak, olyanok lesznek újra, mint fiatalon, ahogy ismertük õket. Játszanak, boldogok, de hiányzik nekik az, akit szerettek, és itt hagytak a Földön, és várják azt a napot, amikor újra találkozhatnak vele. Egyszer minden állat számára eljön ez a nap. Akkor abbahagyja a játékot, szemei vágyakozóan a távolba néznek, remegve áll, majd elkezd futni, gyorsan és még gyorsabban, át a zöld mezõkön. Látni fogod, hogy valami rohan feléd, és meglátod õt, akit valamikor el kellett engedned magad mellõl. Nagyon boldogok lesztek, hogy újra látjátok egymást, és ezután már tényleg nem tud elválasztani benneteket semmi. Örömkönnyek árasztják el az arcodat, védõ kezedet ismét ráteheted, simogathatod, belenézhetsz hûséges szemeibe, és újra együtt lehetsz vele, akit elvesztettél, de soha el nem feledtél. És akkor együtt átmentek a Szivárvány hídon.

Eriberi írta:
2009. augusztus 31. hétfő ✍ 14:01

Nagyon sajnálom! :( Tesódnak kitartás… :(

Frutti: ez nagyon szép!

hildy írta:
2009. augusztus 31. hétfő ✍ 14:24

Nagyon sajnálom…

Zsuzska és Gellért írta:
2009. augusztus 31. hétfő ✍ 15:22

Drága kis Kenzo,te voltál az egyetlen kutyus akihez Gellértet nyugodtan odaengedtem…
Hát ez nagyon rossz hír.
Noémí,légy erős,tudom mennyire szenvedsz most.

Kriszta80 írta:
2009. augusztus 31. hétfő ✍ 15:40

JaJJJ a sajnálom :-( ( Tudom milyen érzés ez..

BorkaJanka+Panka írta:
2009. augusztus 31. hétfő ✍ 16:46

Ó, nagyon sajnálom, Noéminek meg így ismeretlenül is sok erőt és vigasztalást küldök, tudom mit jelent elveszíteni egy ilyen hű társat…

nani írta:
2009. augusztus 31. hétfő ✍ 19:54

Sajnálom nagyon!!!

Andi írta:
2009. augusztus 31. hétfő ✍ 20:04

Drága Kenzo nyugodj békében! :(

PM írta:
2009. augusztus 31. hétfő ✍ 20:50

Sajnálom :( (((((((((((((

Linda és Panka írta:
2009. augusztus 31. hétfő ✍ 21:17

:-( Sajnálom, annyira cuki volt

Judit írta:
2009. augusztus 31. hétfő ✍ 22:53

Csak csatlakozni tudok az előttem szólókhoz… :(

Tofi írta:
2009. szeptember 01. kedd ✍ 00:41

Nagyon sajnálom, még meg is könnyeztem…:(
Iszonyatos érzés, sajnos már nekem is át kellett élnem párszor.:(

Frutti: Adja az Ég, hogy így legyen!

Ingrid írta:
2009. szeptember 01. kedd ✍ 08:04

Köszönjük!!!!
Frutti! Nagyon szépet írtál, remélem így lesz! Van pár ránk várakozó …

Andi! Nem is tudtam, hogy (még) olvasol!…

Tofi! Köszönöm, Veled sem találkoztam még csak másfelé… Üdv náunk!

Csigamama írta:
2009. szeptember 01. kedd ✍ 08:13

:-( Nagyon sajnálom! Sok erőt a Gazdinak és nektek is!

cucka írta:
2009. szeptember 01. kedd ✍ 08:16

Akiről ilyen szépeket írnak, azt valóban nagyon szerették ideát, tartalmas és szép élete lehetett, ennek a drága busa fejű ebnek.
Távolról is ölelés Mindannyiótoknak!

hugomum írta:
2009. szeptember 01. kedd ✍ 12:35

nagyon sajnálom…szomorú ez. de higgyünk Fruttinak!

Dóra írta:
2009. szeptember 01. kedd ✍ 12:36

4,5 éve ment el az én Drága Egyetlen Kutyám, de a mai napig minden nap eszembe jut. A fotója kint van a hűtőszekrényen, így ha rápillantok egy kicsit még mindig velem van.
Részvétem

ÁronAnyu írta:
2009. szeptember 01. kedd ✍ 13:30

Nagyon sajnálom :( ( Nagyon….

Gabi írta:
2009. szeptember 01. kedd ✍ 14:03

Ez szörnyű :-( Őszintén sajnálom, hogy nincs vigasztaló szó, ami enyhíthetné a fájdalmatokat :-(
Ölellek benneteket!

Lili írta:
2009. szeptember 01. kedd ✍ 14:15

Nagyon sajnálom, olyan megható volt olvasni azt a sok-sok szeretetet a soraidban, boldog évei voltak itt Kenzonak.

ßóbita írta:
2009. szeptember 01. kedd ✍ 14:26

Sírni tudnék, ah elpusztul egy kutya. Kenzo egyszeri és megismételhetetlen eb volt, soha más kutya nem fogja pótolni. De a szívetekben örökre ott a helye. Nyugodjon békében!

vicus56 írta:
2009. szeptember 02. szerda ✍ 18:44

Drága Ingrid!
Gyönyörűséges, büszke Kutya ha Kenzóra nézek.
Együtt érzek Nővéreddel, Veletek:(
Fruttinak köszönöm a szépséges vigaszmesét!
Mert amikor olvastam Kenzóról azonnal az énnémetjuhászom elvesztésének félelme tört rám..
Ölel Vicus

Ingrid írta:
2009. szeptember 02. szerda ✍ 22:12

Köszönjük Nektek is Vicus, Bóbita, Lili, Gabi, Bea, Dóra, Cucka, Hugomum és Csigamama!
Noéminek jól esnek a vigasztaló szavak és együttérző sorok. Most tényleg nehéz napjai vannak, ahogyan nekünk is folyton a gondolatainkban cikáznak az emlékek, amiket itt hagyott ez a szépséges kutya. A legszebb Dalmata, akit ismertem…

Pöttye írta:
2009. szeptember 11. péntek ✍ 17:34

Kicsit megkésve…de nyugodjon békében ez a gyönyörű állat…

 

Szólj hozzá: