Holdfázis-jelenségek
Már lassan két hete rögeszménkké vált a Holdfotózás. Lesem a légtüneménytani jelentéseket, ugyanis voltak "ellenséges tényezők", egészen konkrétan, felhők, akik próbáltak megviccelni, de nem adtam fel, sikerült egy kattintás az utolsó negyedről:
Majd a Holtöltét 8.-án Heléna ablaka alatt tudtam megörökíteni, hatalmas volt, gyönyörű színben pompázott és szinte függővé tett, alig várom a következőt:
Heléna ilyentájt, amikor ezek a fotók készülnek, kimarad a "buliból", bár a Holdat már ismeri, hiszen bemutattam neki, mert előzőleg sikeresen "lelámpázta". Akkor tartottam fontosnak megismertetni az első és legnagyobb égitestekkel: a Nappal és a Holddal. E két égitest kapcsolatát sajátosan fogja még fel, hiszen mindent a mesék irányítanak és a mese által válik bölcsebbé a Bogyócsemete.
Kedves könyvünk: A Nap Születésnapja. Mi még ennek tükrében tanulmányozunk ilyesfajta komoly jelenségeket. Idézek:
Kedves könyvünk: A Nap Születésnapja. Mi még ennek tükrében tanulmányozunk ilyesfajta komoly jelenségeket. Idézek:
***
Elsőnek a Hold érkezett,
nem túl jó a kedve.
"mitől vagy te- kérdi a Nap-
így elkeskenyedve?"
nem túl jó a kedve.
"mitől vagy te- kérdi a Nap-
így elkeskenyedve?"
"Három hete alig ettem,
sok volt a háj rajtam,
s bizony ez már – felel a Hold -
igencsak fájlaltam."
"Értem én, de – nézi a Nap-
aggasztó a formád.
Láttad magad a tükörben?
Kilóg minden bordád."
"Három héten át éheztél?
Miért vagy ily botor, Hold?"
Közbeszól egy most jött bolygó:
"jól van már, ne korhold!
Örüljünk, hogy túl van rajta,
kemény a diéta,
láthatóan hatásos volt"
-vélte a planéta.
Koplalt a Hold hősiesen,
mellette még sportolt.
Futott, úszott, biciklizett,
gyógyteákat kortyolt.
"Armstrong volt az edzőm – sóhajt -,
kegyetlen egy fráter.
Úgy rám szállt, hogy lett is rajtam
néhány csúnya kráter."
***
A diéta után a Hold,- mint azt sokan sejtik- jól belakmározik a Nap születésnapján, és ismét kövér lesz, de hosszú még a vége, nem másolom ide…










11 Hozzászólás a bejegyzéshez: “Holdfázis-jelenségek”
2009. július 14. kedd ✍ 08:51
Hamarosan mi is nagyon kiműveltek leszünk ezen a téren, legalábbis úgy gyerekszinten, mivel Borka épp most kapta meg nagynénijétől előszülinapi ajándékként ezt a könyvet.
Nagyon profik a képeid a Holdról!
2009. július 14. kedd ✍ 09:34
Ingrid!
fantasztikus képeket készítesz! csináld ezt gyakrabban, mert kicsit gyér a felhozatal, ezekből márpedig sosem elég
2009. július 14. kedd ✍ 09:36
Engem már tegnap is elvarázsoltál ezekkel a fotókkal!
)
Tényleg különleges érzéked van elcsípni a pillanatokat.
2009. július 14. kedd ✍ 11:33
Áruld már el, hogy milyen gépet használsz??? Nekem valahogy mindíg olyan gyér fotóim születnek!
2009. július 15. szerda ✍ 04:16
Gyönyörűek a képek…
Milyen jó, hogy van időd, energiád ilyesmiket csinálni… s főként, megosztani velünk…
2009. július 15. szerda ✍ 08:29
Panka: örülök, hogy tulajdonotokban van egy ilyen értékes könyv! Nagyon szeretem Nagy Natália meséit. Különleges hangulatuk van, ami semmi máshoz nem hasonlítható.
Másik nagy kedvenc a Lufimese.
Masika: Nekem egy tükörreflexes gépem van, ezért ilyen részletgazdag a kép. A tükörreflexes technológiának köszönhetően gyors és részletgazdag az expozíció, valamint cserélhető objektívet használok, ezeket a fotókat például egy 300-as segített megkomponálni.
A gép típusáról már írtam: Nikon D90
Hildy: nos, az idő az, amivel mindig küzdök… jó lenne belőle többet birtokolni
az energia más kérdés, azzal még elboldogulok ….
2009. július 15. szerda ✍ 13:30
Hát nem semmi a kilátás tőletek…és milyen az élet az új házikóban??…képek? házavató buli virtuálisan? valami??
))
2009. július 15. szerda ✍ 15:20
Én is kíváncsi voltam, hogy milyen géped van, mert nagyon jók a képek… Nekünk is Nikon van csak eggyel régebbi verzió…Szeretem…Annyira látszik a különbség a honlapunkon is…Amikor csak játszóterezni, parkba megyünk nem viszem a nagy gépet csak a kicsi Canon-t, amivel már kész röhej fotózni, annyira lassú, s a minőség…ááá…
2009. július 15. szerda ✍ 15:24
gyonyoru kepek!
2009. július 15. szerda ✍ 22:55
Buboréka: igen, lesznek képek, de csak módjával, különben át kéne avanzsálnom lakberendezős-bloggá, azt pedig nem szeretném
a házavatóról beszélhetünk, bloggerina barátnőknek mindenképp össze kell hozni valamit
Hugomum: köszönöm!
2009. július 17. péntek ✍ 14:42
Szia Ingrid!
Végre tudtam szakítani időt, és benéztem hozzátok.
Hiába, a nyár már csak ilyen.
Örömmel látom, olvasom, hogy Heléna mennyit nőtt.
A fodrászos fotók még a holdasaknál is jobban tetszenek:) Ahogy abban a székben ül a “kis hölgy”.
Szép hétvégét Nektek!
Szólj hozzá: