Lady’s night
Ez volt -többek között- a neve a tegnapi partinak, ami a nőnapot (is) hivatott ünnepelni. Barátaink megkésett farsangi bálja erősen a böjti szezonba csúszott át, de mindez a résztvevőket nem akadályozta az önfeledt mulatozáson. Talán azért is, mert ott járt például a kínai császár, arab hercegek-hercegnők, cigány jósnő, modern CSI-os alakok, akik nem értek rá böjtölni, velünk ünnepelt még Piroska (farkas helyett egy tehénnel), és egy éppen aktualitását élő hölgy: a Tavasztündér.
Az én kreativitásom jelmezválasztás és beszerzés terén ott merült ki,hogy idén nem boszorkányszerepet öltöttem hogy kerestem egy jelmezkölcsönzőt és rendeltem egy reneszánsz jelmezt, amihez Bogyóapu is betársult, mint reneszánsz kísérőm.
Kreativitást csempészve jelmezünkbe és megjelenésünkbe, magam készítettem hozzá maszkot, aminek elkészülte és viselése velencei hölggyé avanzsált.
Helénának természetesen ehhez is köze kellett hogy legyen, mivel a lady’s night nélküle nem lehet teljes – bár ő csak az itthoni előkészületekből és bohóckodásból részesült – garantáltan jól érezte magát egy eredeti, velencei álarc mögé rejtőzve.
Mi így indítottuk az éjszakát, ami a mai nőnapot köszöntötte.
Az én kreativitásom jelmezválasztás és beszerzés terén ott merült ki,
Kreativitást csempészve jelmezünkbe és megjelenésünkbe, magam készítettem hozzá maszkot, aminek elkészülte és viselése velencei hölggyé avanzsált.
Helénának természetesen ehhez is köze kellett hogy legyen, mivel a lady’s night nélküle nem lehet teljes – bár ő csak az itthoni előkészületekből és bohóckodásból részesült – garantáltan jól érezte magát egy eredeti, velencei álarc mögé rejtőzve.
Mi így indítottuk az éjszakát, ami a mai nőnapot köszöntötte.











22 Hozzászólás a bejegyzéshez: “Lady’s night”
2009. március 08. vasárnap ✍ 11:02
Nektek is boldog nőnapot! Ügyes vagy, tetszik az álarcod!
2009. március 08. vasárnap ✍ 11:57
Szépek vagytok!
2009. március 08. vasárnap ✍ 12:35
Nagyon jól áll Nektek ez a ruci (is)!!
Boldog Nőnapot Nektek is!
2009. március 08. vasárnap ✍ 15:15
Nagyon szépek vagytok Lányok, viszont én fölöttébb kíváncsi lettem BogyóApu reneszánsz jelmezére is!
Nomegpersze: Boldog Nőnapot Nektek is!
2009. március 08. vasárnap ✍ 15:40
Nagyon szépek vagytok!
Boldog nőnapot!
2009. március 08. vasárnap ✍ 16:38
Szépek vagytok!Nagyon tetszik a nyakláncod is!
Hi-hi -én mindig boszorkánynak öltözöm:D
2009. március 08. vasárnap ✍ 18:41
Boldog Nőnapot Nektek! (mont értünk haza otthonról)
2009. március 08. vasárnap ✍ 21:19
Nagyon szépek vagytok!!!!
2009. március 08. vasárnap ✍ 22:43
Nagyon jól áll a jelmez, az álarc pedig igazi kézművesremek
jó mulatság lehetett! Boldog nőnapot nektek is
2009. március 08. vasárnap ✍ 23:04
Nagyon szépek az álarcok és a mögöttük rejlő csodás nők
Olyan jó lehetett ez a jelmezes buli!!!
Mutass még képeket
Nektek is nagyon boldog nőnapot!
2009. március 09. hétfő ✍ 08:28
Szuper lehetett, nagyon szépek vagytok
2009. március 09. hétfő ✍ 09:41
Szia Ingrid!
Csatlakozom én is az előttem szólókhoz, nagyon jól néztek ki a jelmezekben, Heléna nagyon aranyos, te pedig nagyon csinos vagy!
Jó buli lehetett….
Puszi nektek!
2009. március 09. hétfő ✍ 10:30
Jó kis buli lehetett!Irigykedünk;-)
2009. március 09. hétfő ✍ 12:28
Boszinak is csinos voltál, és idén is nagyon szuperül néztél ki! BogyóApuról nincs kép, kíváncsi lennék az Ő jelmezére is!?
2009. március 09. hétfő ✍ 22:57
De jól áll nektek! Szépek, szépek..
2009. március 10. kedd ✍ 14:12
Szépek vagytok!
2009. március 10. kedd ✍ 14:32
Csinosak vagytok nagyon!
2009. március 10. kedd ✍ 16:59
Köszönjük!
Bogyóapu sajnos nincs megörökítve
Ő fotózott bennünket. Igazi önfeláldozás, nemigaz ?
Szöszi: a bulira nem vittem gépet. Tavaly igen, de már fárasztó az állandó fotózás… most jól éreztem magam
2009. március 10. kedd ✍ 20:30
Hú, de csinos vagy Ingrid! Sokkal jobb ez a jelmez, mint Fiona:-)))
2009. március 11. szerda ✍ 13:23
Csinosak vagytok Lányok!
))
Ingrid, Krisztához nem tudok kommentelni, pedig szerettem volna nagyon boldog szülinapot kívánni a kis Lurkónak! Bocs, hogy ide írok, megmondanád neki? Köszi!!
2009. március 11. szerda ✍ 20:01
szépek vagytok!!!
2009. március 14. szombat ✍ 17:12
Jaj de helyesek vagytok
))
Szólj hozzá: