Helénaságok
Horoszkópja:
Mérleg - sok-sok vidámságot hozhat a házba.-Így van!
Csaknem mindig derűs, kedves, elbűvölő.- Naná!
Igyekszik mielőbb kommunikálni környezetével, hiszen roppant társaságkedvelő.- Stimmel
Igencsak odavan a kényeztetésért. Már csecsemőként is szereti a puha, simogatható tárgyakat és a színes holmikat.- Mára már az utolsó része is igaz a mondatnak.
A helyváltoztatás tudományát nem feltétlenül siet elsajátítani – egyrészt, mert roppant kényelemszerető, másrészt, mert meglehetősen óvatos. - nálunk ez nincs így. Korán állt fel és indult el, nagyon ügyes, mozgékony kislány.
Ez történt a születése napján:
Ciklont várunk a Skandináv félsziget felől. A hidegfront bármikor várható…
340,09 pontos emelkedéssel zárt a Bux. Egy nap alatt 1,24 százalékot emelkedett ( azóta sajnos nem hallunk ilyesmiről )
Japán új kormányfőt választott: Fukuda Jaszuót.
Százezres tüntetés a mianmari katonai diktatúra ellen.
Bejelentik, hogy a Toyota új kisautót fog gyártani Európának. A neve iQ lesz és 2009-ben jelenik meg környezetbarát, elektromos meghajtással felszerelve.
Heléna egy átvirrasztott éjszaka után igencsak hamar robban be az életembe, reggel 9 óra 45 perckor.
Amikor magamra hagynak, olyan sírásban török ki a kórteremben, hogy a szobatársak azt hiszik, tragédia történt. Pár óra múlva újra sírok, immár sokkal csillogóbb szemekkel, amikor az ajtóban megpillantok két csecsemős nővért, egyikük karjában a jól ismert kis takarót a békésen alvó kislányommal.
A nap híres szülöttei:
gróf Thököly Imre-1657 Erdélyi fejedelem
Markó Károly-1791 egyik leghíresebb tájképfestőnk
Meiszner József-1828 lengyel hazafi
William Faulkner- 1897 Nobel díjas amerikai író
Glenn Could-1932 kanadai zongoraművész
Pártay Lilla- 1941 Kossuth és Liszt Ferenc díjas balettművész
Pedro Almodovar- 1951 Oscar díjas spanyol filmrendező
Adam Sandler-1968 amerikai filmszínész

Ha nyerne a lottón:
Erre nagyon kicsi az esély. Prózai oka van: nem lottózik. De ne legyünk fantáziátlanok: ha egyik nap leugrana a közeli lottózóba és megjátszaná a tuti számait, amelyekkel természetesen nyer, akkor a pénzt egyelőre mi kezelnénk.
Biztosan vennénk egy tágas de nem túl nagy házat, a többit pedig befektetnénk úgy, hogy a továbbiakban ne legyen szükségünk a mindennapi munkára. Sok sok időt töltenénk együtt és a barátainkkal.
A pénzből természetesen jutna a rászorulóknak is és a barátaink sem éreznék rosszul magukat…
Rossz szokása:
A hiszti. Bár biztos vagyok benne remélem, hogy kinevelem kinövi.
Ha koffein:
Akkor az én reggeli és déli café con lechém, amit ő csak egyszerűen KáJé-nak hív. Hangosan mondja, ha meglátja a poharat és miután kiittam játszhat vele, még azt is megmutatja hogyan ittam pár perccel előtte én a finom, frissítő nedűt.
Kedvenc ruhaszín:
Ilyen szerintem még nincs, én öltöztetem. Többnyire rózsaszínt, barnát, bézst, világoskéket, lilát és fehéret adok rá. Szeretem a kevés díszítéssel és mintával készült babaruhákat, leginkább világos színben.
Most mi van rajta:
Törtfehér harisnyanadrág bézs csíkokkal, bézs kantáros kisszoknya és rózsaszín body.
Ha háziállat:
Akkor a teknősbékáink! Ékszerteknősök és még jóval Heléna érkezése előtt családunk tagjainak tudhattuk a kis párost. Valamikor a gyermekeinknek neveztük, néha még ma is illetjük őket ezzel a megszólítással, amúgy a mi neveinket viselik, bár sosem szólítottuk őket így. Heléna meglehetősen korán felfedezte a terráriumot. Alighogy felállt (hét hónaposan), már kokketált velük. "eteti" őket a pici ujjával és élvezi, ahogy próbálják bekapni az üveg túloldaláról. Ő BéPá-nak hívja a kis páncélosokat.
Ahol 10 év múlva látom:
Kéttannyelvű iskolában. Jó magaviseletű, okos -ám nem stréber- kislány, akit kedvelnek osztálytársai és ő is kedves, barátságos mindenkivel. Nincsenek előítéletei, nem csúfolódik másokkal. Sportol, de nem versenyszerűen, most épp korcsolyázni jár a Városligetbe.
A legutóbbi jó, ami vele történt:
A tegnapi nap a Dédivel! Kivételes napok, amikor együtt sétálnak, játszanak, játszótereznek és mondókáznak. Látom, érzem rajta, hogy nagyon szereti ezeket az alkalmakat, a Dédi boldogságáról nem is beszélve…
A játékot szeretném, ha folytatná Kriszta, Evon, Hildy, Melinda és Mayáék.










10 Hozzászólás a bejegyzéshez: “Helénaságok”
2009. január 20. kedd ✍ 11:33
Kaptunk már egy ilyen kiírós kivagyok, mivagyok,mindendéges valamit és azt is visszamondtam. Itt is ünneprontó leszek, mert, nem szeretek blogjátszani. Nem szeretek felkérésre arról irni amiről előttem már tucatnyian. Bocsika
2009. január 20. kedd ✍ 12:35
Mindig örömmel olvasok rólatok! Heléna kivételes kislány és írtó szerencsés hogy Te vagy az anyukája.
Ennivalóak a kis ujjacskái a billentyűzeten
Puszi: Gabi
2009. január 20. kedd ✍ 13:40
Nagyon szimpi csaj:)
2009. január 20. kedd ✍ 17:15
Gabi! Köszönöm, nagyon kedves vagy!
Melinda: azért választottalak téged, mert szerettelek volna bevonni valamilyen blogos szocializálós-játékba, de ha nem élsz a lehetőséggel, az sem baj, nem haragszom meg
Cetten: köszi
2009. január 20. kedd ✍ 17:55
Hát igen, mérlegeink kedvence Anya utánzás kávézás közben, ezt nagyon hasonlóan művelik lányaink:-)
Elhiszem, hogy élvezi Dédivel a sétákat, a nagyik és dédik valami sajátos módon tudnak velük foglalkozni!
2009. január 20. kedd ✍ 21:09
A lányom küldött nekem egy linket, meg lehet nézni, hogy a születésnapodon éppen ki volt a slágerlisták élén
), linkje:
http://www.joshhosler.biz/NumberOneInHistory/SelectMonth.htm
Ingrid:nagyon jó a korcsolyázós kép rólad, örülök, hogy Heléna már meggyógyult
2009. január 20. kedd ✍ 22:12
Szocializációs vágyaimat holnap kiélem a fogorvosnál. Most ennyi nekem épp elég
2009. január 20. kedd ✍ 23:14
Jusztina, köszönöm! A linket is és a dicséretet is
Melinda, jaj, nem jó program, kitartást!
2009. január 21. szerda ✍ 10:14
2009. január 21. szerda ✍ 15:23
Köszönjük szépen a hógolyót. Jól szórakoztam bejegyzés irása közben:-)
Szólj hozzá: