Fotós barátaim

Ingrid
Bekerülhettek volna szépen, csendben a linkgalériába, hogy az ide tévedő kíváncsi szemek saját maguk találják meg, kalandozzanak oda és csodálhassák a szebbnél szebb fotókat, elgondolkodtatóbbnál elgondolkodtatóbb témákat. Mégis úgy érzem, nem tehetem meg mindezt szó nélkül, hiszen ennél sokkal többet jelentenek számomra.
Pepe már nagy múltra tekint vissza a webes életben. Webvarázslóm és barátunk egyben, akinek szépséges sivatagi fotójára már lecsapott egy brazil könyvkiadó. Pedig ő nem nevezi magát fotósnak, csupán egyik hobbiszerelmének tekinti.

Bruga oldala nemrég indult, fotói révén betekintést nyerhetünk az általa látottakból a világ körül (is). Előszeretettel örökít meg épületeket s épületrészleteket, melyek nagy kedvenceim, minden nap kíváncsian klikkelek rá. Ő Áron apukája s szintén  barátunk.


Gyönyörködjetek bennük, ajánlom szeretettel.
Kategória: blog

8 Hozzászólás a bejegyzéshez: “Fotós barátaim”

Jázmin írta:
2008. július 27. vasárnap ✍ 05:47

Utólag is boldog hófordulót,,,nagyon ügyes vagy, a következőn – amilyen ügyesen haladsz- már egyedül is menni fog az a séta:)))
A képek pedig tényleg gyönyörűek,,,
Puszi

PM írta:
2008. július 27. vasárnap ✍ 09:43

Gyönyörű fotók, nekem külön öröm, hogy szegedieket is találtam ;)

Lili írta:
2008. július 27. vasárnap ✍ 10:55

Kedves Ingríd, örülnék ha benéznétek hozzám, Helénával, van Nektek egy meglepetésem, puszi Lili

nani írta:
2008. július 27. vasárnap ✍ 13:14

Nagyon szépek a képek! Olyan jó nézegetni ilyeneket. Nyugalommal tölti el az embert…

Bea írta:
2008. július 27. vasárnap ✍ 20:49

Ingrid, köszönöm. Nem mutatja, de nagyon örül :) )
Ölelünk mindnyájatokat.

Brunga írta:
2008. július 27. vasárnap ✍ 21:05

Ingrid, köszi a kellemes meglepetést :)

Andi írta:
2008. július 28. hétfő ✍ 08:50

ezek a srácok szuperül kattintanak, köszi a linkeket, majd sűrűn látogatom őket is

RKriszta írta:
2008. július 28. hétfő ✍ 15:17

Végre két hozzáértő pasi, akik nem csak azt mondják..értenek a fotózáshoz.
szépek a képek…
Szeretlek

 

Szólj hozzá: