Archive for Archive for május, 2008
Kismamás szigetelés
Minden hétre jut valami extra program, ezen a héten a Margit-sziget-i sétánk volt kiemelkedő. Három kismama, három babakocsival, három tüneményes kisbabával vette célba a szépen ápolt, hűs és kellemes dunai szigetet. A hőség ellen a lombkoronák alatt jó érzés volt sétálni és a nagy meleget csak pár óra múlva keztük el érezni.Leheveredtünk a fűre, egy [...]
Nyolcaska
Ebben a hónapban hatalmas fordulatot vett Heléna fejlődése, már rendelkezik két kicsiny fogacskával, veterán kúszóbajnoknak számít és mindent megtesz azért, hogy járhasson. Mióta felfedezte az állás és járás tudományát, azóta hajthatatlan. Napjaink a szó szoros értelmében aktivizálódtak, minden a mozgásról szól, mellette nem lehet unatkozni, mindig valami új érdekli és mindig valami újat próbálna ki. [...]
Gyermekek a művészetben
Azok a kemény napok
Kőkemény napok vannak mögöttünk (és talán előttünk is…). Részemről az éjszakánkénti 3 óra alvás, ringatás, simogatás, itatás, nyugtatás a program, Ő pedig csak sír vagy nyugtalankodik, rág, harap és mindet bevet, csak hogy nyugtassa magát, ilyen az is, amikor kínjában folyton a felálláson ügyködik.Mindez nappal is folytatódik, pedig ismerjük a mondást: jóbol is megárt a [...]
Nem jobb
Sajnos a kibújt fogak nem feltételeznek jó éjszakákat. Legalábbis nálunk nem. Heléna nyugtalan nappal, nyugtalan éjjel. A Viburcol volt eddig a leg hatásosabb segítség. Jelenleg is ébren van, nem sír csak rág és forgolódik. Jobban mint eddig bármikor. Ráadásul egy ilyen éjszaka után jön a felállós, mindenhová mászós nap, ami egy igazi fitness-tábornak felel meg, [...]
Harapós
Éppen blogot olvastunk és az ölemben volt, amikor a keze ügyébe került a hüvelykujjam, Ő pedig egyetlen határozott mozdulattal a szájába irányította és ráharapott. Szúrt! Szúró és erős érzés volt, de jól esett. Hirtelen tudatosult bennem, hogy bizony itt most egy kis kikandikáló fogacska okozott fájdalmat. Azonnal felpattantam a székből, elővettem a Babanaplót és bevéstem [...]
Pirosszalag
Ha hétvége, akkor jövős-menős program. Kitalálom, bepattanunk az autóba és elindulunk. Én vagyok a felbújtó, Bogyóapu pedig a jó partner, akivel az ilyen kimozdulások mindig fantasztikusan sikerülnek! Újabban Heléna is csatlakozik hozzánk, kicsit passzív, néha túl aktív résztvevőként, ami azt eredményezi, hogy minden szempárt magunk felé vonzunk. Szerencsénkre többnyire pozitív irányból jönnek a bókok, mosolyok, [...]
Reggeli gyakorlatok
A kaszkadőr
Mászik, teper, próbálgatja a felállás tudományát és mindenhová le-fel-be szeretne menni, nem számít, hogy ehhez milyen mutatványokat kell végrehajtania. Úgy iszkol mindenfelé a lakásban, mint egy agilis triatlonos, az uszodában a merüléseket szó nélkül hajtja végre és ha csak el nem fárad, sírás nélkül megúszunk minden egyes alkalmat.Ambíciója töretlen, mindent ki szeretne próbálni, ami veszélyt [...]
Virágtalanul
Számomra a pünkösd mindig a bazsarózsa-illatról szól, ami gyermekkoromban mindig megtöltötte Nagymamám kerjét. Ez a virág az, amit pünkösdi rózsának nevezünk és szépséges, buja szirmaival megbabonáz minden virágszerető lényt maga körül. Legszívesebben kiszaladnék a virágárushoz, felnyalábolnék pár csokorral belőle és megtölteném üresedő vázáimat velük, hiszen a kertemben nem díszelegnek ilyen pompás növények. De sajnos az [...]
Sokkterápia
A következő bejegyzést csak erős idegzetű olvasóknak ajánlom, továbbá felhívnám a figyelmet a bejegyzés írásának időpontjára, amely napszak nem természetes velejárója a blogírás és számítógépezés.Pár napja ezekben az órákban hajat tépve állok gyermekem ágya mellett, majd miután nagy nehezen sikerül megnyugtatni és elaltatni, nem tudok mit kezdnei magammal, az éjszakai visítások, ordítások, velőtrázó sikolyok után [...]
Búvárkodós
Kacagós…
Ilyen vidám az én virágszálam…
Tanulókutya
Már régen várt bemutatás következik, mégpedig a mi kis személyiségzavaros tanulókutyánké.A kis füles személyiségzavara abból adódik, hogy első sorban én, mint családanya folyamatosan lemacizom, Bogyóapu kutyázza, egy vendégünk pedig már le is nyuszizta, Heléna pedig sehogyan sem szólítja csak egyszerűen rágó-alkalmatoságnak tekinti és használja, legkommunikatívabb napjain pedig ööö-hööö-hoooo felkiáltásokkal közelít felé.Pedig ő egy tanulókutya! Van [...]
Mindennapi kedvenc hely
Ez az egyik kedvenc helye napközben (és leg biztonságosabb!). A videó két-három hete készült, talán ez a hinta volt az, ami hozzásegítette ahhoz, hogy felálljon. Teljesen odavan érte, szeret benne ugrálni, pörögni, körbenézni. Innen szemléli azt, amikor porszívózok, beteszem, ha nem tudok figyelni rá, tudom, hogy baj nem érheti. Ő pedig élvezi, hogy "állhat".









