A Helénának adott mosolyról

Ingrid
Ez egy olyan bejegyzés lesz, ami nem csak Helénáról, de többnyire érte szól. Még nem bújtak ki a fogai, ennek ellenére én már most odafigyelek ezek egészségére. Számomra mindig is fontos volt az ápolt, szép mosoly. Annak ellenére, hogy rendszeresen látogattam a fogorvosomat, egyetlen dolog azért még váratott magára egészen a közelmúltig, mégpedig a szabályozás. Mivel kislány koromban nem hordtam azt a bizonyos ciki szabályzót, akadt némi kivetnivaló a mosolyomban. Rajtam és a fogorvosomon kívűl senki sem forszírozta a felhelyezését. Bogyóapu pedig évekig bojkottálta (ő nagyon szeretet és mindig elfogadott olyannak, amilyen vagyok vagy voltam éppen), de végül az első sikertelen lombik után úgy döntöttem, hogy ha most nem, akkor soha nem csináltatom meg (talán pótcselekvés…). Biztos voltam benne, hogy egyszer lesz gyermekem és szerettem volna elvarázsolni egy tökéletes mosollyal.
A mellékelt képen látszik, hogy ez a mosoly itt még eléggé kusza természetű. És hogy jön itt a képbe Heléna? Azon kívül, hogy neki is szólt ez a rendbetétel, most van a legnagyobb felelősségem abban, hogy nála hasonló gond ne alakuljon ki.
Ez ellen a legtöbbet a megfelelő cumi kiválasztásával tehetem. Neki már van lehetősége arra, hogy úgynevezett fogszabályozós cumit használjon. Ennek a cuminak a kiképzése nem teszi lehetővé a szájpadlás és a fogíny deformálódását és így a később kinövő fogak nem nőnek ki kuszán vagy ferdén.
Ha tehetem, akkor csak ilyet adok a szájába, de ezt is a legvégső esetben, amikor már semmi nem nyugtatja meg. Azt kell mondanom, hogy legnagyobb szerencsémre, mindig kiköpi.

Tehát, 2006 decemberében, éppen egy évvel ezelőtt megkaptam életem második, immáron hatékony fogszabályzóját.
Mivel napjainkban a felnőttkori fogszabályozás hihetetlenül dinamikusan fejlődik és divatos beavatkozásnak mondható, egyáltalán nem éreztem cikinek vagy kellemetlennek azt, hogy a számban van egy vas szerkezet. Felnőtt korban gyakorlatilag akár 60 évesen is lehet fogakat szabályozni, egytlen feltétele az egészséges és gyulladásmentes fogágy és csont, valamint a megfelelő nagyságú erő.
A fenti képen az akkor még friss "protézissel" ( így szólítottam) vagyok látható (2006 december).
És íme a végeredmény, amit egy évvel a felhelyezés után értünk el. Helénára fogkrémreklám-anyuci mosolyog, és nagyon reméli, hogy kislányának ilyen beavatkozásokra nem kell sort kerítenie.

Kategória: fogak

14 Hozzászólás a bejegyzéshez: “A Helénának adott mosolyról”

RKriszta írta:
2007. december 18. kedd ✍ 19:28

Szebb már nem is igen lehetsz….

cucka írta:
2007. december 18. kedd ✍ 19:36

Velem már nehezebb dolga lenne a fogorvosodnak… ;)

Adam írta:
2007. december 18. kedd ✍ 19:43

Fantasztikus az eredmény! “Bámulatos, hol tart ma már a technika!”
Mindössze két mellékhatást látok:
- egyik, hog a fogszabályozás hatására megvastagodott a szemüveged és besötétült a kerete
- másik, hogy egy kendő nőtt a homlokodra
A két korszakos képen jól látszik ez a különbség.
De szerencsére ezek a szövődmények is jól állnak, így lényegében csak nyertél az egésszel!
HIHIHI HAHAHA HÖHÖHÖ!

Piroska írta:
2007. december 18. kedd ✍ 20:02

Jaj, de szépséges lett a mosolyod!!!!
Nekem is volt pár évvel ezelőtt, felnőtt koromban, azóta sokakat rábeszéltem már, s megérte:-)
Sosem késő!:-)

masika írta:
2007. december 19. szerda ✍ 08:49

Én ugyan fogszabályzóval is láttalak (amit tényleg alig lehetett észre venni)de nagyon szép lettél!!!

Masi Anyu

bolyti írta:
2007. december 19. szerda ✍ 12:45

Ingrid szép lett nagyon a mosolyod! Gyerekkoromban én is gondolkodtam a fogszabályzáson, mert az arcomhoz képest a fogaim nagyok voltak és ki felé álltak. Aztán a fogaimhoz nőtt a fejem és mint kiderült nincs is vihar a fogaim közt, így nem kell fogszbályozni:) Ezt a sokezredik doki mondta meg végül:) gratulálok a szép mosolyodhoz!

bolyti írta:
2007. december 19. szerda ✍ 12:49

Jah és én is akarok egy ilyen kalapocskát, mint Helénának van! Csudiszép a lánykátok:)

Pöttye írta:
2007. december 19. szerda ✍ 15:46

Az igen!!! :) ))

Gyönyörű voltál, vagy, és lettél… :) )))

dittibaba írta:
2007. december 19. szerda ✍ 19:14

Huha..nem semmi a kulonbseg!

vorosbegy írta:
2007. december 19. szerda ✍ 19:59

gratulálok, nagyon szép mosolyod lett…és igazán előretekintő anyukája van Helénának :) ))

PM írta:
2007. december 19. szerda ✍ 21:30

Nagyon jól tetted, hogy használtad a fogszabályzót! Sokan “cikinek” tartják, de valóban szépek lettek a fogaid. A cummanccsal meg bűntudatom is van meg nem is. A hipermodern fogszabályzós nem kell, a csepp alakú igen, különben eszi a kezét :( De nem használja túl sokat szerencsére. (Amúgy annyira cuki mikor cumizik :) )

Leonine írta:
2007. december 19. szerda ✍ 21:46

Nagyon szép mosolyod van, Heléna biztosan büszke lesz rád, ha már elég nagy lesz ahhoz, hogy értékelhesse az erőfeszítésedet!

admin írta:
2007. december 20. csütörtök ✍ 13:34

Köszönöm Lányok, nagyon kedvesek vagytok :)

Tisss írta:
2008. január 05. szombat ✍ 11:43

Tényleg nagyon szépek lettek a fogaid, s szuperül állt neked is a fogszabályzó ;) ))
Kislányodhoz pedig gratulálok, gyönyörű!

 

Szólj hozzá: